2010. március 9., kedd

Babavarrás

Kicsit lemaradtam a blogolással és a varrogatással is. Hiába, no dolgozni is kell. :) Viszont az egyik varrós oldalon találtam egy érdekes dolgot, babavarrók figyelem! Az alábbi linken nagyon szép babák láthatók, számomra rendkívül igényes arckidolgozással! Ez már valami! Az én félbemaradt UFO-im, azóta is ott árválkodnak a befejezésre várva, de már nem stresszelek miatta, hiszen úgy látom ez másoknál is így működik. :) Majd amikor el kell készülnie, el fog készülni.... :)

2010. március 2., kedd

Farsangról pár szóban

Kicsit nyomasztónak érzem, hogy nem tudok semmi kész munkát mutatni, de legalább kijelenthetem, hogy az UFO-gyártásban élen járok. A befejezetlen varrások mellett, igyekszem haladni a nagy keresztszemes faliképpel, emellett belekezdtem egy nyuszis keresztszemesbe is. Hiába no, élvezetesebb többféle dolgot csinálni egyszerre. Mivel lelkiismeretem noszogat a blogolásra így a munkamutogatás (magamutogatás) helyett ejtenék pár szót az óvodás farsangról, hiszen időközben ezen is átestünk. Örömmel konstatáltam, hogy "nagyfiam" végre vállalható jelmeztervvel állt elő. Idén Batman lett-saját kezű kis kreációmban. Ez azért öröm, mert az első ovis farsangon csontváz volt, a másodikon pedig vámpír. :) Kezdtünk aggódni a gyerek lelkivilága miatt, de az idei választás egy fokkal jobb-most átállt a jó oldalra legalább. Szorongtam kicsit, hogy esetleg zombi akar lenni, vagy vmi hasonló kevéssé gusztusos és 3-4 évesek közé való. De kellemesen csalódtam és az utolsó pillanatban (mikor máskor??) összedobtam egy nagyon "eccerűűűt". Hozzávalók (a'la instant Batman jelmez):
-anya szűk, régi fekete harisnyája
-saját pizsama-felső kifordítva, ráfércelve egy Batman-jel
-fekete sportcipő
-fekete szövetből varrt köpeny, ami rögtön szárnnyá lényegül, ha gyerkőc felemeli a kezeit :)
-fekete sapi, rávarrt füllel (amit gyerekünk nem hajlandó felvenni, mert gagyi...-én kérek elnézést!)
-anya fekete szemceruzája az arcra rajzolt mintához
- + igény szerint egy játékos anya, aki hajlandó magát is kimázolni (ha már a saját jelmezére nem maradt ideje)